Ahhoz, hogy megértsük, mit és miért kell állítani ferde tartóoszlop esetén, tüzetesen meg kell vizsgálni, hogy mit, és miért kell állítani függőleges tartóoszlopnál. A műholdakat úgy kell elképzelni, hogy egy olyan forgáskúp palástján helyezkednek el, amelynek a csúcsán te vagy. Ennek a forgáskúpnak a forgástengelyét a forgatómotor forgástengelye határozza meg, magasságát (vagyis pontosabban fogalmazva felső szögét) pedig a tükör deklinációs szögének állításával befolyásolhatjuk.
Az antenna beállítás legtöbb mozzanata is arra irányul, hogy a forgatómotor forgástangelye pontosan legyen beállítva, és csak egyetlen mozzanat irányul a declinációs szög állítására.

Függőleges tartóoszlop esete:
Az első lépés egy függőleges tartóoszlop felállítása. Célja egy olyan függőleges-vízszintes rendszer felállítása, ahol értelmezhetőek az Észak-Dél-Kelet-Nyugati irányok, és a szögbeállításokat is tudjuk mihez viszonyítani.
Második lépés a forgatómotor fölszerelése, és a forgatómotor tengelyén a függőlegeshez viszonyított eleváció beállítása. (90° - földrajzi szélesség - 0,7°).
Harmadik lépésben a forgástengely déli irányba állítását végezzük. Ez a legösszetettebb feladat. Ezt az oszlopon való elforgatással végezhetjük. Az iránytű viszont nem elég pontos, hiszen a mágneses és valódi Déli irány között jelentős, tőlünk nézve kb. 3 foknyi eltérés van. Ezért pl. Pestről az Astra műhold felkeresésével a legcélszerűbb megoldani. Fontos, hogy a tükör pontosan ugyanarra nézzen, mint a forgatómotor forgástengelye (legalábbis abban az esetben, ha egy pontosan Délre látszódó műhold alapján akarjuk a forgatómotor forgástengelyét a Déli irányba fordítani.). Ha ez sikerül, akkor már a helyes deklinációs szög is be van állítva a tükrön, különben nem látnánk az Astrát.
Ezek után már teljesen mindegy, hogy merre forgatod el a motort, és a lavort melyik műholdra állítod rá. Akár egy görbe seprűnyelet is erősíthetsz a forgatómotor forgó karjára, és erre is fülszerelheted a tükröt. Ha a tükör egy műholdra néz, a forgatómotor ugyanazon forgáskúp palástját pásztázza vele végig, ezért követni fogja a lavor a Clark övet.

Következtetés: Forgatómotor beállításának egyetlen fontos lépése a forgatómotor forgástengelyének pontos beállítása. Ezek után bármilyen S-kanyarral fordítjuk a tükröt egy műholdra, az megfelelő íven fog mozogni.

Ferde tartóoszlop esete:
Ezek után rátérhetünk a ferde tartóoszlop problematikájára. Egyetlen dolgot kell csak bizonyítani. Azt, hogy a forgatómotor forgástengelye ferde oszlop esetén is beállítható pontosan olyan irányultsággal, mint függőleges oszlop esetén. Ha egy körzőt a kezedbe veszel, és az egyik szárát kinevezed tartóoszlopnak, a másik szárát pedig forgástengelynek, akkor ezt pár pillanat alatt bebizonyíthatod a gyakorlatban. Megmagyarázni sem bonyolult. Ez azért sikerülhet, mert egyszerre két ponton változtathatjuk a beállítást, az oszlopon való forgatással, és a motor elevációjának állításával.

Elkészítettem egy matematikai képletet, amelynek a bemeneti adatai:

  1. A földrajzi szélesség decimális fokban megadva,
  2. A tartóoszlop dőlésszöge (függőlegeshez viszonyítva),
  3. A tartóoszlop dőlésirányának a valódi Déli iránytól való eltérése.

Eredménye pedig a motor forgástengelyének ferde tartóoszophoz viszonyított elevációja.
És a tartóoszlop - forgatómotor rögzítési pont szögeltérése a tartóoszlop dőlésirányától

Ferde tartóoszlopon lévő motor elevációs szöge

Beírtam EXCEL-be a számításokat, így használható adatokat ad az antenna beállításhoz.

Antenna beállítása ferde tartóoszlop esetén:

1. Első lépésként meg kell határozni a tartóoszlop dőlésszögét, és a dőlés irányát.
A dőlésszög mérése függőón és szögmérő segítségével könnyen kivitelezhető.
A dőlés irányának meghatározása már nehezebb, mert nem elég csak az irányt tudni, de viszonyítási alapnak a valódi Déli irányt is tudni kell. A dőlés irányát a függőón megmutatja. A pontos Déli irány meghatározásra pedig írok két példát, de a lehetőségeknek csak a terepviszonyok és a képzelet szab határt.
1. Példa: Határozd meg a pontos GPS koordinátáidat egy GPS készülékkel. Nézz el az antennától a feltételezett Déli irányba, és keress a látóhatáron valamilyen tereptárgyat, amit be tudsz azonosítani. Pattanj bicajra, és tekerj el a beazonosított tereptárgyig, majd a GPS segítségével keresd meg azt a helyet, ami ugyanazon a földrajzi hosszúságon van, mint az antennád. Ha megvan a hely, keress ott beazonosítható tereptárgyat. Biciklizz haza, és azonosítsd be a pontos valódi Déli irányt. (Ha városban laksz, az szívás, akkor valami mást kell kitalálni.)
2. Példa: Indítsd el a Google Earth nevű programot, és nézd meg, hogy milyen tereptárgy van tőletek pontosan Déli irányban.

2. Második lépésben fölszereljük a forgatómotort pontosan a dőlés irányába, és beállítjuk a motor Excel táblázat által kiszámolt elevációs szögét (C23 cella).

3. Harmadik lépésben a tartóoszlopon fordítjuk a motort az Excel táblázat által kiszámolt szöggel (C32 cella) a Déli irányba. Ha leméred hogy hány milliméter a tartóoszlop kerülete, és azt elosztod 360-al, akkor megtudod, hogy hány millimétert kell forgatnod fokonként.

4. Negyedik lépésben a forgatómotort elektromosan ráforgatjuk pl. az Astra műholdra a beltérivel a földrajzi koordinátáinknak megfelelően.

5. Ötödik lépésben fölszereljük a forgatómotor csonkjára a tükröt, és a tükör jobbra-balra forgatásával és fel-le billentésével megkeressük az Astra műholdat.

írjatok véleményeket az oldallal kapcsolatban az e-mail címemre
lala12@freemail.hu